cimer00

Kerecsend Község Önkormányzatának Képviselő-testülete soros nyílt ülését, 2024. március 25-én, hétfőn 17.00 órától tartja a Közösségi Házban.

Beszámoló

a Világítani Fogok Egyesület 2022 évi tevékenységéről

Az egyesület tevékenységei 3 fő területre terjednek ki.

  1. Önkénteseink munkáján alapuló hagyományos alaptevékenység: tábor és szabadidős programok szervezése, egyéni mentorálás. E tekintetben 7 hosszúhétvégés alkalomról tudunk beszámolni, illetve egy 5 napos „nagy táborról" és egy 3 napos kamasz táborról.

A hosszú hétvégék 3 korcsoportot mozgósítanak: a péntek esték a kiskamaszok programjainak vannak fenntartva, a szombat napközbeni időszak az óvodás, és általános iskolás korosztályé, a szombat este pedig a 16 év fölötti csoporté.

Ezeken az alkalmakon vendégül láttuk többek között a Karaván Színházat, a Romengo, a Khamoro Budapest Band és a Romano Drom együtteseket. A hosszú hétvégéken általában 50-70 gyerek és 15-20 önkéntes vesz részt.

Nyári táborunk 170 fővel (125 gyerek, 45 önkéntes), bogácsi kamasztáborunk 38 fővel zajlott.

Két Pannonhalmán tanuló diákot mentorálunk évek óta. Közreműködtünk a kerecsendi általános iskola és a neves gimnázium megállapodásának létrejöttében, aminek értelmében évente egy diák tanulhat tovább falunkból Pannonhalmán. Idén két diák felvételizik az iskolából a megajánlott helyre.

  1. Részvétel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Tevékenységünk másik fontos területe, hogy a  Máltai  Szeretetszolgálat  konzorciumi partnereként részt veszünk Felzárkózó Települések (FeTe) illetve a Fókuszban a Gyermek Program (FAGyl) megvalósításában.

2/1. A FAGyl keretei között 3 családmentort alkalmazunk, akik jelenleg 56 családot kísérnek. Közreműködnek a szociális, gyermeknevelési, egészségügyi nehézségek föltárásában, segítenek a családok ügyes-bajos gondjainak megoldásában. A program keretében mozgásfejlesztő szakember vizsgálja a 3 év alatti gyermekek fejlődését, segíti tanácsokkal a szülőket.

A mentorok összesített statisztikája: eddig összesen 96 családdal dolgoztak. 29 kiságyas és 20 babacsomagot adtak ki, ami minden Kerecsendre születő kisbabát

 

megillet. 300-nál több adományt közvetftettek, a gyermekek fejlődésének nyomon követése 875 esetben történt, várandósok kísérése 153, gyermekek ellátásának nyomon követése 179 esetben valósult meg. Szülői szerep erősítése 134 esetben történt, kríziskezelés 64 alkalommal volt szükséges. Ügyintézésben 433 esetben segítették klienseiket. 9 kisgyermekes család kapott ebben a programban  kályhát, 35 nagytestvér játékcsomagot, és 42 család mocorgó mozgásfejlesztő csomagot.

A FeTe munkatársaival közösen összesen 13 családnál történt tető és/vagy nyílászáró javítás/csere, és két menetben 26 családnál szervezett csótányirtás. Emellett 200 adag tetűirtó szert adtak ki az arra igényt tartó családoknak. Kismama vitamint 87 anyuka vett igénybe, elsősegély csomagot 7 család kapott. A szülők 11 csoportfoglalkozáson vehettek részt, a kisbabás anyukák számára pedig 14 alkalom szerveződött. Mentoraink szoros kapcsolatban vannak a védőnőkkel, illetve a Biztos Kezdet Gyerekházzal is.

2/2. A Felzárkózó Települések Program és a FAGyl lassan ugyan összeolvad a kiírók szándéka szerint, de a 2022-es évben még elég jól elkülöníthetők a tevékenységek. A FeTe keretei között számos szerteágazó tevékenység zajlik. Mindennek alapja a szociális problémák átfogó kezelése.

2022-ben 915 ügyfél keresett meg bennünket különféle nehézségeivel- ennek eredményeképp 127 krízis eljárást folytattunk le. Számos családnál működtünk közre iratpótlás, ingyenes TB ellátás, számlatartozások ügyében, adtunk tanácsot válságos helyzetekben. Adósságkezelő szolgálatunkat 2022-ben 41 család vette igénybe, munkaerőpiaci szolgálatásunk lehetőségeivel 2022-ben 87 személy élt. A felelős állattartás alprogramban 2022-ben számításaink szerint 38 eb ivartalanítása történt meg, patkányirtó doboz feltöltésére pedig, melyet minden háztartás kapott a korábbi évben, 2022-ben kétszer, ősszel és tavasszal került sor.

Téli élelmiszer csomag és tűzifa akciónk is közel 150-200  családot  érintett, beleértve a megélhetési gondokkal küzdő kinyugdíjasokat is. Mosási, fürdési lehetőséggel is éltek többen rendszeresen, ezzel a szolgáltatással a szociális gondozók munkáját is támogattuk.

A nehezen megoldható egészségügyi problémák kezelésében 15 személy esetén segítettünk a megfelelő szakorvosi ellátáshoz juttatással.

Településünket súlyosan érinti a drog probléma. Kéthetente jár Budapestről egy szakember csapat, akikkel együttműködve igyekszünk csökkenteni a bajt, klienseinket rehabilitációs kezelésre, illetve pszichiátriai ellátáshoz juttatva. Eddig 11 klienssel dolgoztunk, akik közül 9 drog, 2 alkoholfüggő. Családból menekítés,

 

családon belüli erőszak miatt 3 esetben történt, jellemző módon ugyanezen problémák miatt. Idős gondozott családba visszafogadásának támogatása egy esetben valósult meg, és egy esetben történt krízisvárandósságból nyílt örökbefogadással kisgyermek családba kerülésének támogatása. Egy anyát juttattunk be összes gyermekével anyaotthonba.

Jól működő kertprogramunkban az elmúlt évben 35 család vett rész, akik számára kertész könyvtárat állítottunk föl, és ebben az évben rendszeres találkozókat, programokat is szervezünk számukra.

Felnőttképzésben közreműködésünkkel 11 fő vett részt az elmúlt esztendőben.

A helyi intézmények közül a gyerekház mellett fontos szakmai kapcsolat fűz minket az óvodához és iskolához is.

Az óvodás gyermekek korábban két ízben is kaptak úgynevezett ovis, illetve ovis vitamin csomagot, vettek rész teljes körű szemészeti szűrésen, 2022-ben 2 alkalommal szerveztünk számukra ovis koncertet.

Az általános iskolások számára drogprevenciós foglalkozás sorozatot szerveztünk, illetve egy fő napközis kisegítő kollégát foglalkoztattunk.

A nyári szünetben a gyerekek számára heti 1 alkalommal nyári napközit szerveztünk kollégáinkkal, ahol a résztvevők száma 30 és 50 között mozgott.

A tanintézmények mellett a védőnői szolgálattal és a települési önkormányzattal, valamint a roma kisebbségi önkormányzattal is jó munkakapcsolatot ápolunk, és hálásak vagyunk minden kapott támogatásért.

A 2022-es év hozta meg az önálló hely létrehozásának idejét is: áprilisban nyílt meg Jelenlét Pontunk a Fő u. 154 szám alatt, ami meglehetősen nagy látogatottságnak örvend.

  1. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Uzsimo pályázata:

E pályázat keretei között sikerült föltöltetnünk a Dankó utca sártengerét hengerelt murvával, illetve sor került a település utcai szemétgyűjtőinek cseréjére, fölújítására, a szegregátumok szemétgyűjtővel való ellátására is.

Ugyane pályázat jóvoltából tudunk a gyerekek számára napi rendszerességgel délutáni utcaőr és zenei foglalkozásokat szervezni. Itt a résztvevők száma 15-25 között mozog.

 

Ez a pályázat teszi lehetővé azt is, hogy az első és második osztályos gyerekek felzárkóztatására, az iskolai tanrendbe beépítve  fejlesztő  pedagógust alkalmazzunk.

A Kamasz Klub és Kortárs Segítő Csoport is az NBT lehetőségeit igénybe véve működik. A Kortárs Segítő Csoport így egy egyhetes szarvasi és egy ugyanilyen szegedi élménypedagógiai képzésen vehetett részt.

Beszámolónkat a Világítani Fogok Egyesület elnökségének jóváhagyásával terjesztem a tisztelt Képviselőtestület elé.

Kerecsend, 2023.03.08.

                                                                                                                                                                                            Elekné Román Katalin

                                                                                                                                                                                               programvezető

infoblokk kedv final CMYK ESZA

infoblokk kedv final CMYK ESZA

© 2024 Kerecsend Község Önkormányzata